ÁTADTUK AZ ÚJ VIZESEBLOKKOT A NAPSUGÁR UTCAI ÓVODÁBAN!
A fejlesztés ezúttal az önkormányzati, a civil, és a vállalati szféra összefogása által valósult meg közel 3,5 Millió Forint értékben. A Napsugár utcai Tagóvoda indult a zalaegerszegi intézmények körében meghirdetett gyermekek részére kiírt környezettudatosság jegyében zajló házépítő versenyen, ahol megnyerte a Varázsházikó 2019. program fődíját, az 1 Millió Forint értékű óvoda szépítést, az alapító Etalon Zala Kft-től, amelyet az Önkormányzat és a Zalaegerszegi Napsugár Alapítvány, valamint a szülők egészítettek ki. Szűcs Róbert, az Etalon az építésben ügyvezetője, Bognár Ákos, a településrész önkormányzati képviselője, Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere adták át az óvoda vezetőjének a megújult épületrészt. Bognár Ákos képviselő elmondta, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zalaegerszegi Napsugár Alapítvány, szülői összefogás valamint a CSR Hungary díjas Varázsházikó Programot alapító építőipari vállalat, az Etalon Zala Kft. közös projektje keretében került sor idén az utolsó vizesblokk felújítására, amellyel egyben egy 4 éves fejlesztési folyamat zárult le. A munkálatok 2015-ben kezdődtek, négy év alatt öt vizesblokk újult meg a létesítményben, összesen több, mint bruttó 12 Millió Ft értékben, amelyből a jelenlegi beruázás bekerülései költsége közel bruttó 3,5 Millió Forint volt.